Talán valakiben ellenérzést kelt, amit írni fogok, de zenészházaspárként szeretnénk finoman a gyermekünket is a zenei pálya felé terelgetni. Mert tudjuk, mennyi boldogságot ad a zene, és mennyi önfegyelmet tanulunk közben:)
Férjem zongorán játszik, én magam csellózom. Ugyanabban a zeneiskolában tanítunk, még a konzervatóriumban ismertük meg egymást. Most, hogy a hetedik hónapban vagyok, tudatosan figyeljük, hogy a pici milyen reakciókat ad, mikor gyakorlunk.
Persze az én hangszeremet hangosabban hallja:) és mocorog is (remélem, tetszik neki, és nem kifütyülni akarja:)) Mikor a férjem játszik, kevésbé mozog, talán a zongora harmóniái jobban megnyugtatják?
Bevallom, örülnék, ha majd az adott időben a zongorához ülne le, mert azon már egy fél év után nagyon szép dolgokat lehet művelni, csellón meg kell három év, mire az ember először úgy igazán tisztán tud játszani. De persze minden az ő választása lesz…
Orsi
<< Vissza a blog fõoldalára
Posztolta:
Orsi,
2011. szeptember 08.