Egy számomra nagyon megható történetet vetettem le a naplómba pár hete (ez az a napló, amit kislányunk születése óta írok, nem internetes blog, lehet kicsit régimódi vagyok, de úgy gondolom, ezt jobb lesz majd megmutatni neki).
Elég sokat hallott veszekedni minket az utóbbi időben a párommal a kislányunk (6 éves), az is egy ilyen este volt, mikor egyik éjjel, közénk feküdt. Félénken megkérdezte, hogy kibékültünk-e már. Mi persze mondtuk, hogy mindig kibékülünk. Ekkor egy olyan kifejezést hagyta el a száját, amit biztosan az iskolában hallhatott, mivel az egyik osztálytársának az apukája békefenntartóként dolgozik. Azt mondta nekünk ezen az estén, hogy: „békefenntartó akarok lenni”. Nem láttam a páromat a sötétben, de elképzeltem, ahogy kikerekedik a szeme. Megkérdeztük, hogy tudja-e, mit jelent ez, mire ő: „Igen, az emberek között a fenntartja a békét.”
„És, te közöttünk akarod fenntartani a békét” – kérdeztünk vissza? „Igen” mondta ő. Ekkor mindhárman összebújtunk.
Zsuzsa
<< Vissza a blog fõoldalára
Posztolta:
Zsuzsa,
2011. szeptember 13.