Sziget

A Szigeten ismertük meg egymást a nejemmel. Itt házasodtunk először össze a házasságkötő sátorban, aztán persze megismételtük templomban is. Idén megint kimentünk, de most vittük a lányunkat, Zsófit is. Most már elég nagy ahhoz, hogy ennyi ember közé menjünk vele. Most volt 6 éves.

Rengeteg program van már, de Zsófi figyelmét leginkább a punkok színes tarajai kötötték le. Nagyon aranyos volt, amikor nyakamban ülve megkérdezte az egyik srácot, aki éppen mellettünk sétált el: „A bácsiknak miért ilyen a haja?”. Mire az álmos tekintetű punk rámosolygott, majd annyit mondott: „Elfeküdtem”.

Erre Zsófi elújságolta a fiúnak, hogy, ha nagy lesz ő bizony fodrász lesz, és majd nyugodtan jöhet hozzá hajat vágatni. A srác kezet nyújtott a lányomnak és megegyeztek!

TamásSegítsetek! Várom a hasznos tippeket, hogyan beszélhetném le 4 éves kisfiamat, hogy focibíró legyen. Amióta tart a foci vb, férjemmel együtt nézik este a meccseket, és Palika el van ájulva attól, hogy a sárga ruhás bácsinak milyen mikrofonja van a szájánál, meg, hogy csak neki van egyedül karórája a pályán lévők között. Mindig kacag, mikor a bírót mutatják, vagy a játékosok veszekednek vele. Lehet, hogy megtalálta álmai hivatását?

Ha nem választ magának más szakmát, nagyon sokat fogok csuklani!

Tamás


<< Vissza a blog fõoldalára
Posztolta: Tamás, 2011. augusztus 18.
nem tetszett

5 hozzászólás (Ön is hozzászól?)

Auth 2012. 04. 03. 2:33:07

I really think that you sluhod not stop your experiment. I it possible that the one month deadline you gave to yourself added on a bit of stress to the experiment itself due to the hopes and expectations you had when you started the exp. I would suggest that you just stick with it, follow your code (which is pretty impressive I must say) and do it just to enrich your life, not to cure/help DP/DR. I will try something like that and see if it helps me in any way. Cheers to you mate, and good luck!

izxdilz 2012. 04. 04. 5:32:37

2CeqH5 <a href="http://sziugeypfvmi.com/">sziugeypfvmi</a>

fpskyewln 2012. 04. 05. 12:11:36

iyIw6v , [url=http://kuetxilpgldz.com/]kuetxilpgldz[/url], [link=http://ofxjjwcawxrk.com/]ofxjjwcawxrk[/link], http://jgaffnhxrijl.com/

valafaztnh 2012. 04. 05. 19:23:39

oq7sRf <a href="http://osmftiofgzik.com/">osmftiofgzik</a>

vhobvf 2012. 04. 07. 10:50:36

3KUyAF , [url=http://uiuqmfraiiji.com/]uiuqmfraiiji[/url], [link=http://shazleyzvzap.com/]shazleyzvzap[/link], http://kekwyvqhpbfp.com/

Szóljon hozzá!

* A csillaggal jelült mezõk kitöltése kötelezõ. A blog moderált.

Bemutatkozás

Ez egy blog gyermekeinkről, amelyben személyes történeteket olvashattok kis gyerekek nagy álmairól.

Ha szülő vagy és szeretnéd megosztani gyermeked álmát, vagy egy gondolatot, ami foglalkoztat jövőjével kapcsolatban, küldd be nekünk!

Szólj hozzá, történeteddel most nyerhetsz!

Legolvasottabb cikkek

Legkedveltebb cikkek

Bookmarkok

űrhajós leszek