Szülőtársaim talán nem lepődtök meg, de a mi kisfiunk, Bence számára apa a hősök hőse. (Nagyon helyes, számomra is:). Szegénykémben egy futóversenyen ez a hőskép majdnem összeomlott.
Tudni kell, hogy a férjem megszállott hosszútávfutó, már akkor elkísértem versenyekre, amikor még nem voltam anyuka.
Az ilyen versenyeknek nagyon jó hangulata van, mert városban rendezik, ahol az útvonal szinte egymást keresztezi, és ha szurkolsz, gyorsan átérsz az egyik pontból a másikba szurkolni.
Nem is olyan régen, amikor még kis fruska voltam, a csajokkal eljártunk ezekre a versenyekre, vizet osztottunk, meg kereplőt vittünk ki:) Kis butuskák voltunk, mint valami csajkommandó, futkostunk egyik helyről a másikra, hogy láthassuk ugyanazokat a helyes srácokat újra, akiket kiszúrtunk. Na így ismertem meg későbbi férjem, Tomit:)
Kisfiunk is velünk tartott most először, a kis angyal négy éves, nagyon okos, és sok dolgot ért már, sok dologra ráérez. Mikor a papa közeledett, vizes műanyagpoharat adtam a kis kezeibe, amit ő lábujjhegyen állva nyújtott oda Tominak, én pedig kattintottam (imádom ezt a képet, férjem nem is vette észre, ahogy készült, születésnapjára be fogom kereteztetni, és megajándékozom vele)
A pesti rakparton úgy van kialakítva a futószakasz, hogy a futók visszafordulnak, így, míg az egyik sávban a lemaradók jönnek, a másik sávban a gyorsabbak már visszafelé futnak. A cél a Margitszigeten van.
A mi kis Bencénk is távfutó szeretne lenni (és olimpiát nyerni:)), és az első kétszáz métert le is futotta a papával. A verseny vége felé sétáltunk a rakparton, egy vattacukorárushoz közeledtünk. Egyszer csak érkezik visszafelé Tomi, Bence meglátta és nagyon elkámpicsorodott, riadt szemekkel nézett rám, és csak annyit mondott: „Mami, miért fut visszafele a papa?”
Szegénykém, komolyan azt hitte, hogy a papa feladta a futást:) Elmondtam neki, hogy valójában ő van előrébb azoknál, akik vele szemben futnak. Aztán, mikor a papa beért a célba, megnyugodott:)
Legalább annyira büszke lennék rá, ha egyszer ő is lefutná, mint amennyire most ő büszke az apukájára:)
<< Vissza a blog fõoldalára
Posztolta:
Tündi,
2011. szeptember 10.