Generali Gyermekjövő Program

Mozgólépcső

Úgy látszik a családunkban generációkon átívelő vonzódás van a tömegközlekedésben való munkavállalás felé. Én annak idején bakter akartam lenni, mert olyan menőnek láttam, hogy valaki minden vonat érkeztekor leereszti a sorompókat, és mindenki rá vár.

A napokban BKV-n utaztam a kislányommal, és az egyik aluljáróból jöttünk fel éppen. Este volt már, nem sokan voltak körülöttünk, csak mi közelítettünk a mozgólépcső felé, ami állt. Ahogy közel értünk, elindult, mi pedig haladtunk rajta. Láttam Ágotán, hogy körbe-körbe néz, keres valamit a tekintetével. Megkérdeztem, hogy mi után kutat, mire ő: „A bácsit keresem, akinek meg kell köszönni”, mit, kérdeztem, én tompán, munka után voltam, nem nagyon forgott az agyam.

„Hát, hogy beindította nekünk a mozgólépcsőt” – válaszolt tágra nyitott szemekkel Ágota, látszott, hogy nem is érti a kérdésem. Azóta többször is említette, hogy szívesen lenne mozgólépcső-elindító, merthogy azzal sok-sok embernek lehet segíteni.

"Köszönöm az interjút, ötös!"

Sziasztok! Az én kislányom látványosan nem szeret felelni a suliban („mindig kérdezgetnek a tanárok, már unom” – panaszkodik). Reggeli készülődésnél megy a TV, ő is hallgatja a reggeli beszélgetős műsorokat, mint mi a férjemmel. És leosztályozza az interjúkat: „Köszönöm az interjút, egyes, köszönöm az interjút ötös” – ezzel kommentálja a beszélgetésünket, majd odafordul hozzánk és kacag.

A suliban már meg is írta egy fogalmazásban, hogy a TV-ben szeretne kérdező lenni, mert ott végre ő „feleltethet”:)

Anita

Borogatás

Beteg volt a kislányunk, és a homlokát borogattuk. Ekkor tanulta meg, mit jelent ez a kifejezés. Mikor már lement a láza (negyven fok volt majdnem), megkérdezte, hogy különlegesnek számít-e, ha valaki borogató. Nem értettem a kérdést, visszakérdeztem. Erre Zsófi kifejtette, hogy a napokban is hallott a TV-ből a kukaborogatókról (gondolom az esti híradó híreiben hallhatta ezt a kifejezést), és érdekes szakmának számít-e a kuka borogatás.

Mivel még nagyon kicsi, csak annyit mondtam neki, hogy inkább engem borogasson majd, ha nagy lesz:)

Segítség, a fiam kaszkadőr akar lenni!

A tipegés időszakot sikeresen, egy apró horzsolás nélkül megúsztuk – hála az égnek, mondhatja ilyenkor egy anyuka. Egészen mostanáig így is gondoltam, de a kisfiam, Peti mostanában elkezdett olyan rajzfilmeket nézni, amiben vagy a macska fejére robban rá a vödör, vagy a hős rájön, levegőben sprintelve jön rá, hogy nincs alatta talaj, majd alázuhan a mélybe, vagy éppen egy mázsás üllő zuhan a kutya mancsára (még hogy a rajzfilmek nem erőszakosak:))

A nagyobbik gyerek, Ákos, elmagyarázta neki, hogy a rázósabb jelenetekben valóján nem Tom macska feje szorul be, hanem a hasonmását rajzolják oda az igazi helyett, és ezt a hasonmást hívják kaszkadőrnek.

Azóta Peti fejébe vette, hogy ezzel szeretne foglalkozni, mondván, Ákossal, a bátyjával úgy is hasonlítanak egymásra, csak ő sokkal erősebb lesz, és majd ő játssza le helyette a veszélyes jeleneteket.

Remélem azért, ha megtudja, milyen az igazi kaszkadőr munkája, hivatást vált!

Laura

Laura bundát rajzol

Laura kislányunk nagyon népszerű lett az osztálytársai körében. Nagyon szépen rajzol, és imádja a ruhákat. Lerajzolta a padtársát egy olyan ruhában, ami szerinte illik hozzá. Ezután egymás után jöttek az osztálytársai, és sorban álltak a divattippekért. Ő persze az otthon talált magazinokból leste le a kompozíciókat, valakinek például nercbundát rajzolt.

A baj csak az volt, hogy az a valaki az igazgató úr volt, aki először majdnem beíratott neki figyelmeztetést, de aztán észbe kapott, és dedikáltatta képet, majd hazavitte megmutatni az asszonynak.

Kislányom, innen is üzenem, hogy a divatszakmában nagy jövő áll előtted! :)

Gábor

A balett a metrón kezdődik

Mikor először utaztam metrón a lányommal, szembe velünk balettintézetesek, akik ülve is gyakorolták az ujjhegyen állást (spiccnek hívják talán?) A kislányom ámult, bámult, és nem értette, miért tartják úgy a lábaikat a nagylányok.

Azóta, ha metróra szállunk, ő mindig lefelé feszíti a kis lábát, igaz nem is ér le, de próbálgatja. Azt hiszem így rögzült benne a helyes ülés a metró kocsiban. Még a végén balerina lesz belőle….

Zsófi

Vivi, a békefenntartó

Egy számomra nagyon megható történetet vetettem le a naplómba pár hete (ez az a napló, amit kislányunk születése óta írok, nem internetes blog, lehet kicsit régimódi vagyok, de úgy gondolom, ezt jobb lesz majd megmutatni neki).

Elég sokat hallott veszekedni minket az utóbbi időben a párommal a kislányunk (6 éves), az is egy ilyen este volt, mikor egyik éjjel, közénk feküdt. Félénken megkérdezte, hogy kibékültünk-e már. Mi persze mondtuk, hogy mindig kibékülünk. Ekkor egy olyan kifejezést hagyta el a száját, amit biztosan az iskolában hallhatott, mivel az egyik osztálytársának az apukája békefenntartóként dolgozik. Azt mondta nekünk ezen az estén, hogy: „békefenntartó akarok lenni”. Nem láttam a páromat a sötétben, de elképzeltem, ahogy kikerekedik a szeme. Megkérdeztük, hogy tudja-e, mit jelent ez, mire ő: „Igen, az emberek között a fenntartja a békét.”

„És, te közöttünk akarod fenntartani a békét” – kérdeztünk vissza? „Igen” mondta ő. Ekkor mindhárman összebújtunk.

Zsuzsa

Futunk

Szülőtársaim talán nem lepődtök meg, de a mi kisfiunk, Bence számára apa a hősök hőse. (Nagyon helyes, számomra is:). Szegénykémben egy futóversenyen ez a hőskép majdnem összeomlott.

Tudni kell, hogy a férjem megszállott hosszútávfutó, már akkor elkísértem versenyekre, amikor még nem voltam anyuka.

Az ilyen versenyeknek nagyon jó hangulata van, mert városban rendezik, ahol az útvonal szinte egymást keresztezi, és ha szurkolsz, gyorsan átérsz az egyik pontból a másikba szurkolni.

Nem is olyan régen, amikor még kis fruska voltam, a csajokkal eljártunk ezekre a versenyekre, vizet osztottunk, meg kereplőt vittünk ki:) Kis butuskák voltunk, mint valami csajkommandó, futkostunk egyik helyről a másikra, hogy láthassuk ugyanazokat a helyes srácokat újra, akiket kiszúrtunk. Na így ismertem meg későbbi férjem, Tomit:)

Kisfiunk is velünk tartott most először, a kis angyal négy éves, nagyon okos, és sok dolgot ért már, sok dologra ráérez. Mikor a papa közeledett, vizes műanyagpoharat adtam a kis kezeibe, amit ő lábujjhegyen állva nyújtott oda Tominak, én pedig kattintottam (imádom ezt a képet, férjem nem is vette észre, ahogy készült, születésnapjára be fogom kereteztetni, és megajándékozom vele)

A pesti rakparton úgy van kialakítva a futószakasz, hogy a futók visszafordulnak, így, míg az egyik sávban a lemaradók jönnek, a másik sávban a gyorsabbak már visszafelé futnak. A cél a Margitszigeten van.

A mi kis Bencénk is távfutó szeretne lenni (és olimpiát nyerni:)), és az első kétszáz métert le is futotta a papával. A verseny vége felé sétáltunk a rakparton, egy vattacukorárushoz közeledtünk. Egyszer csak érkezik visszafelé Tomi, Bence meglátta és nagyon elkámpicsorodott, riadt szemekkel nézett rám, és csak annyit mondott: „Mami, miért fut visszafele a papa?”

Szegénykém, komolyan azt hitte, hogy a papa feladta a futást:) Elmondtam neki, hogy valójában ő van előrébb azoknál, akik vele szemben futnak. Aztán, mikor a papa beért a célba, megnyugodott:)

Legalább annyira büszke lennék rá, ha egyszer ő is lefutná, mint amennyire most ő büszke az apukájára:)

Nulladik év, előkészítő

Talán valakiben ellenérzést kelt, amit írni fogok, de zenészházaspárként szeretnénk finoman a gyermekünket is a zenei pálya felé terelgetni. Mert tudjuk, mennyi boldogságot ad a zene, és mennyi önfegyelmet tanulunk közben:)

Férjem zongorán játszik, én magam csellózom. Ugyanabban a zeneiskolában tanítunk, még a konzervatóriumban ismertük meg egymást. Most, hogy a hetedik hónapban vagyok, tudatosan figyeljük, hogy a pici milyen reakciókat ad, mikor gyakorlunk.

Persze az én hangszeremet hangosabban hallja:) és mocorog is (remélem, tetszik neki, és nem kifütyülni akarja:)) Mikor a férjem játszik, kevésbé mozog, talán a zongora harmóniái jobban megnyugtatják?

Bevallom, örülnék, ha majd az adott időben a zongorához ülne le, mert azon már egy fél év után nagyon szép dolgokat lehet művelni, csellón meg kell három év, mire az ember először úgy igazán tisztán tud játszani. De persze minden az ő választása lesz…

Orsi

Sziget

A Szigeten ismertük meg egymást a nejemmel. Itt házasodtunk először össze a házasságkötő sátorban, aztán persze megismételtük templomban is. Idén megint kimentünk, de most vittük a lányunkat, Zsófit is. Most már elég nagy ahhoz, hogy ennyi ember közé menjünk vele. Most volt 6 éves.

Rengeteg program van már, de Zsófi figyelmét leginkább a punkok színes tarajai kötötték le. Nagyon aranyos volt, amikor nyakamban ülve megkérdezte az egyik srácot, aki éppen mellettünk sétált el: „A bácsiknak miért ilyen a haja?”. Mire az álmos tekintetű punk rámosolygott, majd annyit mondott: „Elfeküdtem”.

Erre Zsófi elújságolta a fiúnak, hogy, ha nagy lesz ő bizony fodrász lesz, és majd nyugodtan jöhet hozzá hajat vágatni. A srác kezet nyújtott a lányomnak és megegyeztek!

TamásSegítsetek! Várom a hasznos tippeket, hogyan beszélhetném le 4 éves kisfiamat, hogy focibíró legyen. Amióta tart a foci vb, férjemmel együtt nézik este a meccseket, és Palika el van ájulva attól, hogy a sárga ruhás bácsinak milyen mikrofonja van a szájánál, meg, hogy csak neki van egyedül karórája a pályán lévők között. Mindig kacag, mikor a bírót mutatják, vagy a játékosok veszekednek vele. Lehet, hogy megtalálta álmai hivatását?

Ha nem választ magának más szakmát, nagyon sokat fogok csuklani!

Tamás